A tánccsoport 23 éve alakult, majd 1989-ben formálódott át a mai Botafogo Táncegyüttessé. A csoport akkoriban három éven belül e műfaj három legeredményesebb magyar versenyklubja közé került. A kezdeti években számtalan országos- és magyar bajnoki címet szereztek táncosai és az óta is ott vannak a legjobbak között. Később a hangsúly áttevődött a versenyformációra és a színpadi koreográfiák előadására. A Botafogo Táncegyüttes fő profilja a latin táncok és ezeknek a versenyformája. A világon elsőként és egyedülállóként, egész estét betöltő műsorral, e táncok motívumaira épülő és színpadi igényeknek is megfelelő koreográfiák előadásával lép fel az együttes különböző színházakban, fesztiválokon. A Nemzeti Táncszínház megnyitása óta a társulat darabjai a színház repertoárján szerepelnek. A minden alkalommal teltházas színházi esték azt bizonyítják, hogy e műfajnak helye van a színpadon is. Az együttes formanyelve mindenki számára érthető, élvezhető és nemzetközi. A Botafogo történetének legnagyobb hazai sikerét 2008. április 12-én, Miskolcon aratta . Mind az "A", mind pedig a "B" csapat toronymagasan lett Magyar Bajnok a latin formációk, illetve a társastánc formációk között. Külön-külön már sikerült, de így együtt még soha. A számtalan verseny-, és fesztiválsiker közül kiemelendő, hogy 2005. és 2008. után, 2009. május 10-én, a szerbiai Óbecsén megrendezett Modern Táncsportok Világbajnokságán ismét világbajnoki címet szerezett az együttes a show-tánc formációk között.
De miért és honnan a név, Botafogo? Íme, egy anekdota: 1986-ban gondolkoztak más neveken is. Volt egy ilyen próbálkozás: "Cucaracha". Ez is egy táncfigura, bár a jelentése kicsit furcsa: "csótány". Szóval, elindult párhuzamosan a Botafogo és a Cucaracha táncklub. Amikor egyesült a két klub, lehetett volna a neve: Cucafogo (fonetikusan írva: kukafogó). Azért a Botafogo mégiscsak jobb! De elsősorban azért esett a választás erre a magyar nyelvben is könnyen kimondható szóra, mert a samba, brazil tánc alapfigurája a botafogo és mivel az együttes formanyelve a latin táncokra épül, ezért találónak éreztük az elnevezést.
A SAKK táncjáték főbb szerepeiben - Krizsa Mária, Horváth Zoltán, Horváth Dóra, Hauser Martin látható. Dramaturgia - Somfai Ákos és Mészöly Gábor, Jelmez - Rományi Nóra, Díszlet - Makk Attila, Zenei válogatás - Dalotti Tibor, Hangmérnök - Horváth Gábor, Fény- és látványterv - Dalotti Tibor, Koreográfus asszisztensei - Horváth Zoltán, Krizsa Mária, Rendező asszisztens - Somfai Ákos, Koreográfus - rendező - Dalotti Tibor.
Copyright © PopulArt 2009 | Felhasználási feltételek