fistart.design

Zanzibár

november 16-án jelent meg az együttes második albuma Ugyanaz vagyok címmel. Ez szintén elérte az aranylemez minősítést. Az albumról három kislemez jelent meg: a Táncolunk, a Szerelemről szó sem volt és az Érintés című dalokból. A Zanzibár 2003-ban több mint 150 koncertet adott Magyarországon, és Erdélyben is nagy sikerrel tett eleget a meghívásoknak.

május 12-én jelent meg a harmadik album Az igazi nevem címmel. Az első kislemezdal, a Nem szeretsz horror-videoklipje rögtön nagy port vert fel, olyan hitelesre sikerült, hogy nappali játszásra „nem találtatott alkalmasnak”. Így hát maradt az éjjeli játszás, nappalra pedig elkészült a videoklip könnyedebb verziója, ami a horrorsztori előzményeit meséli el. Az albumról még egy kislemez jelent meg, Az igazi nevem. Az együttes a lemez megjelenésével egyidejűleg egy erdélyi turnén vett részt a Bikini társaságában.

2005-ben jelent meg az együttes negyedik albuma Új napra ébredsz címmel. Az albumról három kislemez jelent meg: az Ilyen az élet, a Lehetek a... és az Új napra ébredsz.

2008-ban jelent meg az együttes ötödik albuma Őrangyal címmel. Az albumról eddig három kislemez jelent meg: a Rockabili, a Jönnek újak és a Las Vegas.2009-ben a zenei nézeteltérések miatt Gabszi elhagyta a Zanzibárt. Helyére nem kerestek mást,négyesben zenélnek tovább.

Copyright © PopulArt 2009 | Felhasználási feltételek